Annak ellenére, hogy 15:00-kor se híre se hamva nem volt Valentino Rossinak, elég szépen összekapta magát a „Doki”, hiszen a harmadik legjobb időt motorozta, méghozzá alig lemaradva Casey Stonertől, aki egyébként a mai nap legjobbját érte el 1.32.660-as időeredményével. A legjobb újonc és egyben nem gyári csapatban szereplő versenyző, az Ben Spies lett, ugyanis az amerikai a hatodik legjobb időt motorozta. Ezen felül mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a „könyök kölyök” immáron egy másodpercen belül van az elsőhöz képest. Hozzá kell tenni, hogy talán ezúttal még nem igazán lehet megítélni az erőviszonyokat, ugyanis az időjárási körülmények nem nagyon teszik lehetővé, hogy a versenyzők kihozzák a motorjaikból a maximumot. Illetve hát egy tesztnek nem is ez a lényege. Mondjuk mindezt azért, mert például a 2008-as időmérőn Stoner 1.31.6-ös idővel kaparintotta meg a polet.
Most akkor Aoyama hogyan is kerül a Scot Hondára?
Ami pedig az abszolút újoncokat illeti (Spies és Espargaro már ült MotoGP motoron): Nos, közülük Marco Simoncelli lett a legjobb, ami talán nem is csoda, hiszen az olasz motoros elvileg egy gyári Honda nyergében ül. Azt egyelőre továbbra sem tudni, hogy Aoyama neve mellett miért a Scot Honda szerepel, azonban amint megtudjuk ennek az okát, akkor természetesen azonnal megosztjuk a kedves olvasókkal. A Moto2-es versenyzők közül egyébként Kenny Noyes bizonyult a leggyorsabbnak. Róla dióhéjban annyit kell tudni, hogy egy 29 éves amerikai versenyző, aki „Dirt Track” versenyzéssel kezdte pályafutását. 2000-ben amerikai „Dirt Track” bajnok volt 2003-ban a spanyol Superstock bajnokságot nyerte meg, míg 2005-ben a spanyol Endurance versenysorozatban lett bajnok. Ezen felül szerepelt és elég szép eredményeket (pódiumok, győzelmek, pole pozíciók) el az 1000 ccm Formula Extreme versenysorozatban, Endurance világbajnokságon, 750-es Suzuki kupában..stb.
1. Casey Stoner (Ducati Marlboro Team) 1:32.660 (32 kör)
2. Jorge Lorenzo (Fiat Yamaha Team) 1:32.685 (45 kör)
3. Valentino Rossi (Fiat Yamaha Team) 1:32.826 (37 kör)
4. Dani Pedrosa (Repsol Honda Team) 1:33.088 (31 kör)
5. Nicky Hayden (Ducati Marlboro Team) 1:33.358 (58 kör)
6. Ben Spies (Monster Yamaha Tech 3) 1:33.496 (50 kör)
7. Andrea Dovicioso (Repsol Honda Team) 1:33.675 (51 kör)
8. Mika Kallio (Pramac Racing) 1:33.726 (52 kör)
9. Randy De Puniet (LCR Honda MotoGP) 1:33.775 (61 kör)
10. Marco Melandri (San Carlo Honda Gresini) 1:33.839 (59 kör)
11. Aleix Espargaro (Pramac Racing) 1:33.878 (63 kör)
12. Colin Edwards (Monster Yamaha Tech 3) 1:33.929 (35 kör)
13. Loris Capirossi (Rizla Suzuki MotoGP) 1:34.144 (55 kör)
14. Marco Simoncelli (San Carlo Honda Gresini) 1:35.229 (51 kör)
15. Alvaro Bautista (Rizla Suzuki MotoGP) 1:35.772 (52 kör)
16. Hector Barbera (Aspar Team) 1:36.204 (63 kör)
17. Hiroshi Aoyama (Scot Racing Team) 1:37.964 (40 kör)
18. Kenny Noyes (Promoracing) 1:38.654 (28 kör)
19. Ratthapark Wilairot (Stop and Go) 1:39.815 (17 kör)
20. Joan Olive (Promoracing) 1:41.989 (18 kör)
Néhány kép a tesztről:
Alvaro Bautista
Andrea Dovizioso
Marco Melandri
Valentino Rossi
Loris Capirossi
Hiroshi Aoyama
forrás: www.motogphirek.hu