Eseménydús versenyen van túl Talmácsi Gábor, aki az eddigi biztató eredmények után csak hetedikként bírta átszakítani az Olasz Nagydíj virtuális célszalagját. Pedig világbajnokunk mindent megtett a hőn áhított siker eléréséért, hiszen a viadal előtt egy izomlazító kúrán is részt vett, a bemelegítő edzésen pedig több apró újítást is pályára vitt, ám a gumiabroncsok megóvása miatt csak használt papucsokkal teljesítette a szóban forgó körözgetést, ahol a spórolás miatt tizennyolcadikként látta meg az esemény végét jelző kockás zászlót. Ennek ellenére Gábor magabiztosan állította fel versenygépét a mugellói versenycsík aszfaltjára, mivel a szombati kvalifikációs edzésen – esésiéig – a leggyorsabbakkal megegyező tempót és köröket futott, sőt a bukás után sem veszített igazán sok pozíciót, és ami a legfontosabb újfestésű versenygépe sem szenvedett maradandó károsodásokat.
Gábor nyilatkozata: „Jobbra számítottam, ennyit tudtunk a mai napon. Körről – körre nehézségeim akadtak a motorral, nem tudtam tartani az előttem haladókkal a ritmust. Gratulálok a csapattársamnak Andrea Iannone-nak, az egész hétvégén remek teljesítmény nyújtott, és nagy győzelmet aratott. A motor bizonyította, hogy lehet vele nyerni, a következő versenyre mi is megtaláljuk a nyerő beállításokat.”
forrás: