Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Újdonságok, érdekességek / Talmácsi: A pálya második felében kell javulnom

Pénteken Talmácsi Gábor egyik kedvenc versenyhelyszínére érkezett a gyorsasági motoros világbajnokság, ahol – ahogyan azt már megszokhattuk – három napon keresztül feszülnek majd egymásnak földünk leggyorsabb versenyzői. A mugellói versenycsíkhoz egyébként megható élmények fűzik hazánk egyetlen világelsőjét, aki 2005-ben, még a KTM színeiben itt szerezte meg pályafutása első győzelmét, miután egy hatalmas utolsó méterein maga mögé utasította az esztendő későbbi királyát, Thomas Lüthit. Három esztendővel később pedig világelsőként kóstolhatott bele a toscanai pezsgő semmivel össze sem hasonlítható izébe, hiszen azon a megmérettetésen csak Simone Corsi bírta legyőzni motorosunkat, aki csupán tizenkilenc ezreddel csúszott le második olaszországi diadaláról. Tavaly, éppen a „Talmácsi kontra Aspar ügy” kellős közepén került megrendezésre az Olasz Nagydíj, így a budapesti sportoló ebben az esztendőben versenymotor hiányában kihagyta egyik kedvenc megmérettetését. 

34237Talma.JPG


2010-ben azonban visszatért, sőt a versenyhétvége előtt egy izomlazító kúrán és egy a rajongói által szervezett vacsorán is részt vett, mielőtt Mugello városa felé vette az irányt, ahol a mai nap során egy közepesnek nevezhető eredménnyel abszolválta az első hivatalos szabadedzést. Az edzést, melyen Gábor, és csapattársa, a hazai közönség előtt motorozó Andrea Iannone egy teljesen új festésű versenygéppel szállt harcba az ezredek és a tizedek népes tábora ellen, sőt a versenymasinákon, a pálya különleges karakterisztikájának eleget téve több apróbb módosítást is elvégeztek a Speed Up mindenre elszánt szerelői. Talmácsi – ahogyan arról korábban már beszámoltunk – végül tízedikként finiselt, a szurkolók által „zöld(t)almának” nevezett versenygéppel, mellyel Iannone negyedikként látta meg a kockás lobogót. A kvalifikáció előtt bizakodásra adhatok okot Gábor elsőszektoros teljesítménye, a pálya második részében viszont még van egy – két elveszett tized.

Gábor nyilatkozata:A pálya második felében kell javulnom holnapra, az viszont biztató, hogy az első szektorban én vagyok a leggyorsabb, a második negyedben pedig pici a lemaradás. Az időmérőre úgy érzem én is tudok javítani, és a motorhoz is találunk kedvezőbb beállításokat.”

forrás:  http://www.motorsportal.hu/talmacsi-a-palya-masodik-feleben-kell-javulnom-c33311.html

  kiemelt ajánlataink

Tucanourbano univerzális lábtakaró, Linoscud R194

Tucanourbano univerzális lábtakaró, Linoscud R194
22.990 Ft

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft

Tucanourbano univerzális lábtakaró R193 Panta Fast

Tucanourbano univerzális lábtakaró R193 Panta Fast
32.500 Ft

Tucanourbano R369X robogós, motoros kézmelegítő

Tucanourbano R369X robogós, motoros kézmelegítő
22.990 Ft

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
78.990 Ft 69.990 Ft

Stylmartin Navigator motoros csizma(vízálló)

Stylmartin Navigator motoros csizma(vízálló)
79.900 Ft 59.500 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Tucanourbano Hand Grip, kézvédő R334PRO

Tucanourbano Hand Grip, kézvédő R334PRO
30.500 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft 79.900 Ft

Five WFX Frost WP téli motoros kesztyű

Five WFX Frost WP téli motoros kesztyű
35.900 Ft 29.900 Ft

Macna Talik motoros kesztyű

Macna Talik motoros kesztyű
27.900 Ft 7.990 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 39.990 Ft

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel
114.900 Ft 98.990 Ft

Premier Typhoon FR 92 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Typhoon FR 92 BM zárt bukósisak napszemüveggel
64.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 44.900 Ft

Heidenau 54M K62TL 120/70-10 Vespa ET2,4

Heidenau 54M K62TL 120/70-10 Vespa ET2,4
22.990 Ft 19.990 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 24.900 Ft

Macna Nomade férfi motorosnadrág (szürke 808)

Macna Nomade férfi motorosnadrág  (szürke 808)
59.900 Ft 24.900 Ft

MACNA Lizard motoros bőrnadrág

MACNA Lizard motoros bőrnadrág
118.900 Ft 29.900 Ft

Belstaff Crystal Palace női motoros bőrzseki (mahagóni)

Belstaff Crystal Palace  női motoros bőrzseki  (mahagóni)
425.000 Ft 149.900 Ft