Hazánk egyetlen motoros világbajnoka, Talmácsi Gábor hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy érvényes szerződés hiányában kihagyja a 2011-es Moto2-es szezont. A 2010-es esztendő hatodik helyezettje még a Speed Up Racing elhagyását követően került nehéz helyzetbe, amikor vadonatúj alakulata, az Antonio Banderas támogatását élvező Jack and Jones Team bejelentette, hogy a főszponzor visszalépésének köszönhetően befejezi tevékenységét a gyorsasági motoros világbajnokságon. Gábor és csapattársa, Kenny Noyes (aki pár héttel később leszerződött a Blusens-STX gárdájához) a döntés értelmében elveszítette indulási jogát, ám az istálló tagjai mindkét aszfaltbetyárnak megígérték, hogy minden segítséget megadnak egy új munkahely felkutatásához. Gábor természetesen már a bejelentés napján elkezdte jövője megtervezését, és több alakulattal is tárgyalásba kezdett, ám ezeknél a gárdáknál elsősorban az anyagiak domináltak. Később motorosunk Malajziába utazott, ahol a szériamotorosok világbajnokságán szereplő Team Pedercini Kawasakiját tesztelte, szerződést azonban nem írt alá az olasz kezekben lévő alakulattal, ahol végül az ausztrál Mark Aitchison kapott lehetőséget arra, hogy Roberto Rolfo oldalán harcba szálljon az egységek megszerzéséért.
Később a szériamotorosok világbajnokságának másodosztálya, azaz a szupersport világbajnokság került szóba, ahol a Moto2-höz hasonlóan hatszáz köbcentiméteres versenygépekkel folyik a küzdelem, és ahol a szakértők szerint Gábor egy ütőképes géppel még a győzelem megszerzéséért is harcba szállhatott volna. Ezek a szóbeszédek sajnos hamar eltűntek a köztudatból, és egy hosszabb csendes időszak után ismét a Moto2 került szóba, mégpedig a Gábor utolsó lehetőségének tartott G22 Racing. A spanyol alakulatnál ugyanis Alfonso „Fonsi” Nieto visszavonulásával felszabadult egy hely, melynek betöltésére a legtöbb bennfentes szerint Talmácsi Gábor lett volna a legmegfelelőbb ember. A G22 azonban a lengyel Lukasz Wargala mellett tette le a voksát, aki a rossznyelvek szerint stabil szponzori hátterének köszönhette versenyzői ülését. A remény Wargala leigazolását követően sem hagyta el a magyar sportember, aki még ekkor is a fenti okok miatt kialakuló nehéz helyzet megoldásán dolgozott, a mai napon viszont bejelentette, hogy kihagyja a 2011-es versenyszezont. Arról egyelőre nincsenek információink, hogy motorosunk tervezi-e a visszatérését, avagy új széria után néz. Gábor a 2000-es Cseh Nagydíjon mutatkozott be a gyorsasági motoros világbajnokságnak, és a 2010-es valenciai versenyig kilenc futamgyőzelmet, tizenegy edzéselsőséget valamint huszonhat dobogós helyezést szerzett, 2007-ben pedig a magyar motorsport eddigi legnagyobb eredményét elérve világbajnokságot nyert a százhuszonötös géposztályban.