Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Újdonságok, érdekességek / Rossi: Kilencvenkilenc százalék, hogy maradok a Yamahánál!

A tegnapi nap során több sportújság, és a legtöbb kétkerekűekkel foglalkozó weboldal – köztük aMotorsportal-hu – is hosszú sorokon keresztül foglalkozott a SportsMediaSet.it legújabb értesüléseivel, melyek szerint Casey Stoner a Hondánál, Valentino Rossi pedig a Ducatinál folytatja motorversenyzői pályafutását. A magát bombabiztosnak nevező forrás hitelességén – ahogyan arra már tegnapi cikkünkben is felhívtuk a szurkolók figyelmét – pár órával később maguk az érintettek ejtettek foltot, hiszen a gyorsasági motoros világbajnokság kilencszeres győztese, ma reggel aGazzetta dello Sport egyik riporterén keresztül nevezte badarságnak a fent említett híreszteléseket, miközben – meglepően hamar – jövőjéről is szólt. A Doktor ugyanis kijelentette, hogy minden valószínűség szerint 2011-ben is a Yamaha gyári alakulatánál száll majd harcba a futamgyőzelmek megszerzéséért, bajnokunk ennek ellenére a ducatis pletykákat sem vetette el, ugyanis bevallotta, hogy a vörösök legendás tervezőjével, Filippo Preziosival, kivel egyébként baráti kapcsolatot ápol, többször is beszélt a szuperpáros létrejöttéről. Rossi után természetesen a legendás tervezőmérnök is szóhoz jutott, aki barátjához hasonlóan eléggé kevés esélyt lát a világsztár leigazolására, viszont Stoner Hondás szerződése (legalábbis szerinte) valós veszélyt jelent a páros elkötelezett rajongóira. 

30569__Yamaha_csapat_1.jpg


„Az elmúlt esztendők során nagyszerű barátság szövődött köztem és Filippo Preziosi között. Persze beszélgetéseink alatt a szerződéskötéssel kapcsolatos kérdések is szóba kerültek, ezek azonban nem nevezhetőek igazán komoly tárgyalásoknak, mi csak barátilag cseréltünk eszmét erről – arról. Kijelenthetem, hogy nem állok tárgyalásban a Ducatival, mivel szinte biztos, hogy maradok a Yamahánál. Ez kilencvenkilenc százalék.” – nyilatkozta a harmincegy éves világsztár. 

„Rengeteg beszéltünk már erről, azonban a szerződéskötés lehetősége nagyon távol áll. Remek kapcsolat van közöttünk, de ez inkább baráti, komolyan sosem ültünk asztalhoz, hiszen Valentino egyértelművé tette, hogy maradni akar a Yamahánál. Caesey esete teljesen más, az ausztrál távozása már akkor felmerült, amikor Livio elhagyta az istállót, azt mondta Ő lenne a legboldogabb ember, ha Stoner is követné. A pilóta is megemlítette, hogy felvette a kapcsolatot Livióékkal, persze velünk is folytatja a tárgyalásokat. Úgy tudom, hogy még semmit sem írtak alá, Suppo is ezt mondta, és hiszek neki, lévén vele is nagyon jó kapcsolatban vagyok.” – mondta a tolószékhez kötött zseni.

A történetnek azonban még itt sincs vége, ugyanis mister Preziosi egy – két félre érthető mondattal zárta nyilatkozatát, melyben a 2009-ben is megkísértett Jorge Lorenzóról szólt. 

„Jorge nagyon érdekes figura, elképesztően fiatal, és már vezeti a világbajnokságot. Persze még túl korai belemenni a találgatásokba, azokkal várjuk meg a nyarat.”

forrás:  

  kiemelt ajánlataink

Tucanourbano univerzális lábtakaró, Linoscud R194

Tucanourbano univerzális lábtakaró, Linoscud R194
22.500 Ft

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft

Tucanourbano univerzális lábtakaró R193 Panta Fast

Tucanourbano univerzális lábtakaró R193 Panta Fast
31.990 Ft

Tucanourbano R369X robogós, motoros kézmelegítő

Tucanourbano R369X robogós, motoros kézmelegítő
22.500 Ft

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft

Stylmartin Diablo motoros csizma

Stylmartin Diablo motoros csizma
74.900 Ft 44.900 Ft

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
78.990 Ft 69.990 Ft

Stylmartin Navigator motoros csizma(vízálló)

Stylmartin Navigator motoros csizma(vízálló)
79.900 Ft 59.500 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Tucanourbano Hand Grip, kézvédő R334PRO

Tucanourbano Hand Grip, kézvédő R334PRO
29.990 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft 79.900 Ft

Five WFX Frost WP téli motoros kesztyű

Five WFX Frost WP téli motoros kesztyű
35.900 Ft 29.900 Ft

Macna Talik motoros kesztyű

Macna Talik motoros kesztyű
27.900 Ft 7.990 Ft

Stylmartin Double WP vízálló motoros cipő

Stylmartin Double WP vízálló motoros cipő
64.900 Ft 44.990 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Stylmartin Navajo EVO WP motoros túracsizma

Stylmartin Navajo EVO WP motoros túracsizma
79.999 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 44.900 Ft

Premier Typhoon FR 92 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Typhoon FR 92 BM zárt bukósisak napszemüveggel
59.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 44.900 Ft

Heidenau 54M K62TL 120/70-10 Vespa ET2,4

Heidenau 54M K62TL 120/70-10 Vespa ET2,4
22.990 Ft

AFAM profi lánc szerelő célszerszám

AFAM profi lánc szerelő célszerszám
44.900 Ft 28.900 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 24.900 Ft