A pénteki szabadedzések alatt Talmácsi Gábor és Andrea Iannone rikítózöld versenygépe mellet, Valentino Rossi vadonatúj hajkoronája vonta magára a gyorsasági motoros világbajnokság rajongóinak, és operatőreinek figyelmét, ugyanis a Doktor szokásához híven egy meglehetősen extrém frizurával készült hazai Nagydíjára. A címvédő ezúttal „rőzséjének oldalsó részétől” szabadult meg, miközben a középső sávban meghagyta göndör tincseit, ám a korábbi évek hajfestése, növesztése és kopaszítása után ez a változtatás első ránézésre már fel sem tűnt a széria edzett rajongóinak, a „kilencszeres”edzésgyőzelme azonban már annál nagyobb ovációt váltott ki a hazai közönség körében. Rossi ugyanis – ahogyan arról már beszámoltunk – 1:49:751-es idejével megnyerte az első szabadedzést, legnagyobb ellenfele, Jorge Lorenzo (1:50:120) azonban már most sem hagyott nyugtot csapattársának, aki pénteken meglehetősen boldogan nyilatkozott a motoros bajnokság nemzetközi honlapjának, sőt elmondása szerint a sérült váll is egyre jobb állapotba kerül. Mindenközben Lorenzo is nyugodtan, és mosolygósan vetette magát a riporterek tengerébe, és komfortosnak mondott versenygépével az első sort vette célba.
Valentino Rossi: „Boldog vagyok, hogy újra Mugellóban lehetek, sőt a szabadedzésen elért eredményeknek is örülök. Jó kis gyakorlás volt ez, rengeteg beállítást kipróbáltunk miközben a Bridgestone kemény és lágykeverékű gumiabroncsaival is megtettünk egy – két igazán kemény kört, és ami a legfontosabb, mind a két változattal gyorsak tudunk lenni. A vállam még midig fáj, de már nem szenvedek annyit, mint két héttel ezelőtt, úgy néz ki, hogy ezen a pályán kevesebb terhelés jut a sérült testrészre. Nem vagyok jós, így azt sem tudom megmondani, hogyan viselkedik majd a hétvége későbbi szakaszain, az első nap után azonban magabiztosnak érzem magam. Ez egyébként nem fontos a munkánk szempontjából, a lényeg az, hogy itt is száz százalékot nyújtsunk, és fel tudjuk venni a harcot mezőnyünk leggyorsabbjaival.”
Jorge Lorenzo: „Elégedett vagyok az első szabadedzés eredményeivel, mivel a versenygépemmel kapcsolatban minden a legnagyobb rendben volt, ismét jól éreztem magam a Yamaha nyergében. Ezen a pályán elképesztően nehéz megtalálni a tökéletes beállítást, hiszen eléggé sok kört kell megtenned ahhoz, hogy összeálljon az ideális csomag, és azzal is fel kell falnod pár kilométert, ugyanis hozzá is kell szokni azokhoz a változtatásokhoz. Pénteken mi is ezt játszottuk, próbáltunk tapasztalatokat szerezni, és javításokat eszközölni a versenygépen. A célom természetesen az első sor, melynek teljesítésére minden valószínűség szerint valós esélyünk lesz majd, ugyanis az időjárás és a pálya is tökéletes.”
forrás: http://www.motorsportal.hu/rossi-mar-jobban-erzem-magam-c33312.html