Igen nehézkesen indul a 2011-es szezon a Ducati versenyzői számára, ugyanis egyelőre Rossi és Hayden is messze van attól, hogy fel tudja venni a versenyt az élmezőnyben motorozó három Repsol Hondásokkal, illetve gyári Yamahásokkal. A vörösek két pilótáját azonban különböző problémák hátráltatják, ugyanis Rossinak inkább az egészségi állapotával, azon belül is a műtött vállával vannak gondjai, míg Haydennek a motorja megfelelő beállítása okoz fejtörést. Természetesen egyik versenyző sincsen könnyű helyzetben, hiszen igencsak kérdéses, hogy a „Doktor” válla hogyan bírja majd a terhelést, pláne a holnapi viadal második felében, illetve, hogy Hayden valami csoda folytán előrébb tud-e vergődni. Emlékezzünk csak vissza, hogy az amerikai tavaly milyen kiváló versenyt futott a Ducatival Katarban, amikor is az utolsó méterekig harcban volt a harmadik helyért, de végül is elveszítette azt. A „Kentucky Kid” ezzel kapcsolatban a mai napot követően megemlítette azt is, hogy az időmérő során egy hasonló beállítással próbálkoztak, mint amivel tavaly mentek, de sajnos ez sem segítette rajtuk.
„Úgy gondolom, hogy ha a vállam nem lenne ilyen rossz állapotban, ami miatt legalább négy-öt tizedet veszítünk, akkor a második sorba kvalifikáltam volna magam. Ezt azért mondom, mert habár az eredményen nem igazán látszik, mégis sikerült javítanunk a motor beállításain, ami a jövőben egyértelműen a hasznunkra válhat. Alapjában véve jól éreztem magam a GP11-en, azonban az edzés végére, amikor a puha keverékű gumikat tettük fel, eléggé elfáradtam, így nem nagyon tudtam javítani az időeredményemen. Nincs mit tenni, egyszerűen voltak a pályán olyan részek, ahol nem tudtam elég keményen menni. A versenyt illetően egyelőre nem tudnám megjósolni, hogy mire vagyunk leszünk képesek, mivel szerintem azért versenyképesek vagyunk, de a két hondással nyilván nem lesz lehetőségünk harcba szállni. Rengeteg múlik azon, hogy a vállam hogyan bírja a versenytávot, főleg a tíz-tizenkettedik körtől fogva.”
„Ma tulajdonképpen minden ugyanúgy alakulat, mint eddig a hétvége során. Egyszerűen nem vagyok elég gyors az az igazság. Az időmérő elején egy olyasmi beállítást próbáltunk ki, mint amilyennel tavaly itt mentem, de egyáltalán nem segített rajtunk. Ennek ellenére reménykedtem benne, hogy 1’55 közeli időre leszek majd képes, azonban sajnos ez sem jött össze igazán. Tisztában vagyunk vele, hogy a malajziai teszt óta vannak akik rengeteget fejlődtek, miközben nekünk nem igazán sikerült előrébb lépnünk, azonban a futam még hátravan, szóval amíg nem kezdünk el csomagolni, addig én megteszek minden tőlem telhetőt.”