Egy tizenöt perces pihenő után a legnagyobbak is nekivágtak a rajthelyek felosztásának, hiszen a 125-ösök kvalifikációját követően a bokszutca végén elhelyezett lámpa ismét zöldre váltott, a királyok pedig egytől egyig az asseni versenycsík aszfaltjára hajtottak, mégpedig a „legnagyobb király” azaz Giacomo Agostini szeme láttára, aki a nyolcvanadik TT tiszteletére utódaihoz hasonlóan a tulipános ország felé vette az irányt, természetesen „bekapcsolatlan” inggombjai társaságában. A tizenötszörös világbajnok azonban – legalábbis szurkolói szempontból – meglehetősen nehéz helyzetbe került, hiszen legnevesebb honfitársai (Valentino Rossi és Marco Melandri) kihagyták az esztendő hatodik megmérettetését, így a legendás Ago minden valószínűség szerint Andrea Doviziosóra vette tekintetét, aki ezekben a pillanatokban Jorge Lorenzo legnagyobb ellenfelének számított, sőt a szabadedzések után is magabiztosan várta az időmérést. Ennek ellenére a kvalifikáción is a mallorcai kezdett legfürgébben, aki 1:34:908 alatt szaladt körbe az asseni versenycsíkon, Dovizioso és Stoner kárára.
Az első pillanatokban letekert gyorskörök alapján Colin Edwards állt a negyedik helyen, aki csütörtökön még a mezőny egyik legboldogabb tagjának tűnt, délelőtt azonban a tizenegyedik pozíció megszerzése után elveszítette a reményt, ami – legalábbis az első percekben úgy tűnt – a kvalifikáció után visszatért a Tech3 fekete – sárga depójába. A texasi tornádó mögött a csapattárs állt, Randy de Puniet, Marco Simoncelli, és Dani Pedrosa legnagyobb bánatára. Az első felvonás végeztével, csak egy – két kósza motoros haladt a katedrális aszfaltján, például az előző megmérettetés hőse, Ben Spies, a nyolcadik helyet idővel levetkőző Dani Pedrosa, valamint a hétvége eddigi pozitív meglepetését szállító Aleix Espargaro. Huszonegy perccel a leintés előtt Randy de Puniet gyújtotta be a rakétákat, aki a friss gumiabroncs feltétele után 1:34:883-al átvette a vezetést.
Később az LCR gall kiválósága majd’ tíz percig őrizte kiváló helyezését, a fenti időintervallum végén azonban Jorge Lorenzo (1:34:686) visszaszerezte a szívéhez oly közel álló első pozíciót. Ezt az időeredményt először Casey Stoner próbálta megdönteni, aki a nagyszerű kezdés után csak a harmadik helyre bírta fellőni vérvörös versenygépét, igaz erre a kockára is a hatodik pozíció elhagyásával ugrott, miközben márkatársa negyedikké vált. Ben Spies percei után (az amerikai negyedikké lett) Casey Stoner került a monitorok képernyőjére, aki – kisebb meglepetésre – ezúttal nem a versenygép nyergében, hanem a bokszutca hűvösében ücsörgött, miután egy technikai hiba okán a depóba kormányozta GP10-esét. Ezt követően Jorge Lorenzo került a kamerák kereszttüzébe, aki 1:34:515-ös időeredményével elhódította a Pole Pozíciót, az ismét fantasztikusan teljesítő de Puniet (1:34:797), a problémákkal küszködő Stoner (1:34:803), a negyedik helyre kvalifikáló Spies (1:34:926), és az ötödikre csúszó Hayden (1:34:999) legnagyobb bánatára. A Repsol Hondások ezúttal csak a hatodik és a hetedik helyet tehették magukévá, Dovizioso, Pedrosa sorrendben.
forrás: www.motorsportal.hu