Valentino Rossi a szezon végén elhagyja a Yamaha gyári alakulatát, és a Ducati színeiben száll harcba a világbajnoki cím megszerzéséért, ami a Doktor csapattársa szerint új motivációkat adhat a japán istállónak, sőt az egykori márkatárs legyőzésének lehetősége a pontverseny éllovasának önbizalmát is növelheti. Lorenzo a 2011-es esztendőre kitűzött céljainak megfogalmazását követően a múltról, azaz kettejük viharos munkakapcsolatáról szólt, ami véleménye szerint a csapatokat elválasztó fal felállításával futott zátonyra, hiszen az akkor zöldfülű spanyol sokkal több „emberséget” és segítséget várt rutinosabb csapattársáról. Ennek ellenére Jorge köszönettel tartozik a kilencszeres világbajnoknak, aki – saját elmondása szerint – akaratán kívül is rengeteg szívességet tett neki, lévén a fel felállítását követően főszereplőnk közelebbi kapcsolatba került szerelőivel, és a beállítások elkészítésének mesterségét is kitanulta. Mindemellett – a mallorcai matador szavaival élve – a legendás motorostól tanulta meg a futamok kézbentartását valamint a higgadtság megőrzését.
„Mindent meg fogunk tenni a siker érdekében, tudjuk, hogy nagyobb motorerőre és magasabb végsebességre lesz szükségünk, ezért keményebben fogunk dolgozni, mint az előző esztendőkben, hiszen le akarjuk győzni Valentino Rossit. Rengeteg kérdőjel van még, de egy biztos, a 2011-es versenyévad fantasztikus lesz. Valentinóval meglehetősen érdekes kapcsolatot ápoltam, a bokszutcában felállított falat például ki nem állhattam, sőt egy kicsit több emberséget vártam a tapasztaltabb csapattársról, aki segíthetett volna nekem megéretni a királykategóriás versenygépek működését. Az egészben az a legérdekesebb, hogy saját akaratán kívül tett nekem egy hatalmas szívességet, hiszen a fal felállítása után sokkal közelebbi kapcsolatba kerültem a szerelőimmel, és jobb eredményeket kezdtem produkálni, mint akkor, amikor hozzáfértem az ő beállításaihoz.”
„Egyszer sem éreztem azt, hogy aggódnom kellene a Rossival vívott harcok miatt, azt azonban mindig is tudtam, hogy rengeteget kell tanulom, és sokkal erősebbé kell válnom ahhoz, hogy legyőzhessem őt. Tíz éves korom óta követem figyelemmel a gyorsasági motoros világbajnokság küzdelmeit, és minden versenyen tanultam valamit, sőt később a különböző kategóriák különböző motorosaitól is sokat tanultam. Valentinótól azt tanultam meg, hogyan kell kézben tartani a versenyt, és hogyan kell megőrizni a nyugalmat a pályán és azon kívül. Úgy érzem, hogy Bennel sokkal jobb lesz a kapcsolatunk, nem mi vagyunk a legeslegjobb barátok, de ellenszenv sincs közöttünk, és a bokszutcában sem fognak falak állni, sőt az adatokat is megosztjuk majd egymással.” – nyilatkozta a huszonhárom esztendős sportember.
forrás: www.motorsportal.hu