Mire a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájának nagymenői a brnói aszfaltcsík rajtrácsra kormányozták versenygépeiket az esőnek már hűlt helye sem volt a fent említett betonkörön, ahol a Repsol Honda spanyol klasszisa, azaz a százhuszonötösök háromszoros világbajnoka, Dani Pedrosa várhatta elsőként a startlámpák kialvását. Pedrosa mellett a kvalifikációs edzés legpozitívabb meglepetésének okozója, Ben Spies foglalhatott helyet, míg a harmadik kockára Jorge Lorenzo állhatott fel. És ha már a pontverseny éllovasánál tartunk, akkor azt is meg kell említenünk, hogy a szakemberek a verseny startja előtt, tegnapi hibája ellenére is őt tartották a megmérettetés legnagyobb esélyesének, miközben a csúcsformában lévő Pedrosa, a remeklő Spies, és az edzésen eleső, ám egyre erősebbé váló Rossi is felkerült a favoritok listájára. A fantasztikus négyes mellett az utolsó helyről startoló Alvaro Bautista is hatalmas figyelmet kapott, aki tegnapi sérülése ellenére felállt a Cseh Nagydíj rajtrácsára, hiszen – saját elmondása szerint – ebben az esztendőben minden lehetőséget meg kell ragadnia a kilométerek „felfalására”.
A start pillanatában a szurkolók legnagyobb meglepetésére Lorenzo bizonyult leggyorsabbnak, aki a rajtbanditának tartott Pedrosát is legyorsulta, miközben az ötödik helyről induló Rossi szokásához híven visszacsúszott a mezőny középső részébe. Az első körben Pedrosa került a kamerák kereszttüzébe, aki a célegyenes végén elszáguldott a második helyen haladó Spies mellett, sőt megkezdte legnagyobb ellenfelének üldözését. A negyedik helyen ekkor Casey Stoner haladt, Dovizioso, Hayden, Rossi és Edwards előtt. Pár másodperccel később Dovizioso vált főszereplővé, aki a pálya középső részén veszítette el uralmát narancssárga versenygépe felett, ami az esés után az olasz motorossal együtt az aszfaltcsík kellős közepén maradt, és csak hatalmas szerencsével kerülte el a vetélytársakkal való ütközést. A szerencsétlenség után Andrea még visszapattant a Honda nyergébe, később azonban a bokszutcába hajtott, megszakítva ezzel fantasztikus pontszerzési (idén minden versenyen egységet, egységeket zsákolt) sorozatát. Tizennégy körrel a verseny vége előtt Casey Stoner száguldott el az egyre lassabbá váló Ben Spies mellett, akit ezekben a percekben Valentino Rossi vett üldözőbe.
Az utolsó körökre sajnos teljesen leült a futam lendülete, Lorenzo ugyanis három másodperccel vezetett Pedrosa előtt, aki szintén stabilan haladt Stoner, Spies és Rossi előtt, így izgalmakat ezen a versenyen is csak a mezőny harmadik harmadában láthattunk, ahol a sérülten motorozó Bautista vette fel a versenyt Alex de Angelisszel és Aleix Espargaróval miközben Marco Melandri a most visszatérő de Puniet-t és a csapattársat, azaz Simoncellit támadta, akit pár perccel később Hector Barbera is üldözőbe vett. A győzelmet természetesen (idén már hetedszer) Jorge Lorenzo szerezte meg, Pedrosa, Stoner, Spies, Rossi, Hayden, Edwards, Melandri, Barbera és de Puniet előtt, miközben a végig fantasztikusan teljesítő Bautista az utolsó körben adta fel a Cseh Nagydíj küzdelmeit. Győzelmével Lorenzo tovább növelte előnyét üldözőivel szemben, míg Stoner harmadikká vált, őt azonban minimális távolságból követi Andrea Dovizioso és Valentino Rossi, aki a tervek szerint ezen a délutánon jelenti be jövőjének alakulását.
forrás: www.motorsportal.hu