A gyorsasági motoros világbajnokság egyik legnépszerűbb figurája, Valentino Rossi nemrég otthonából küldött levelet az érte aggódók népes táborának, akik az elmúlt hetekben szinte semmit sem olvashattak kedvencükről, illetve annak állapotáról. A Yamaha hivatalos holnapján megjelenő levél azóta bejárta földünk motoros szakportáljait, így a bevezetőben említett szurkolók végre megnyugodhattak, hiszen a jelentésből kiderült, hogy a Doktor már sokkal jobban van, sőt gőzerővel készül visszatérésére, amire minden valószínűség szerint Csehországban kerül majd sor, augusztus második hétvégéjén, a soros furcsa fintoraként és a köztudottan babonás Rossi legnagyobb örömére péntek tizenharmadikán, amit Itáliában a világ legtöbb szegletével ellentétben meglehetősen szerencsés dátumnak számít, még Rossi mugellói lábtörése után is, amire egészen véletlenül a legendás versenycsík tizenharmadik kanyarjában került sor.
„Három hét telt el a baleset óta, kettő pedig a korházból való szabadulás után, és a gyógyulásom már most nagyszerűen halad, ami természetesen mosolyt csal az arcomra. Sokkal jobban érzem magam, sőt lassan a félnormális életbe is belevághatok, a teljeset természetesen csak akkor kezdem, amikor a motorom nyergébe is visszatérhetek. Még mindig mankóval járkálok, pár napja azonban letettem a lábam a földre, sőt rá is szoktam erre a műveletre. Nem gondoltam volna, hogy a bukás után ennyivel ilyen jól fogom érezni magam, most viszont mind szellemileg, mind fizikailag nagyszerű állapotban vagyok.