Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Újdonságok, érdekességek / Ismét Lorenzo lett a „királyok királya”

Szombat délután a gyorsasági motoros világbajnokság egyik legjobban várt megmérettetése, azaz az idei esztendő Hollandt TT-je is elstartolt, amit a motorosok és a szakértők is az esztendő csúcsának, a széria legpatinásabb derbijének tartanak. A motorozás katedrálisában természetesen tömött lelátók fogadták földünk leggyorsabb aszfaltbetyárjait, akik a nagy – britanniai cidri után ezúttal ragyogó napsütésben vághattak neki a huszonhat körös száguldásnak. A legnagyobbak mezőnyében Jorge Lorenzo foglalhatta el a legelőkelőbb rajtpozíciót, az időmérő meglepetésemberét, Randy de Puniet-t, és a műszaki problémákkal küzdő Casey Stonert megelőzve. A második sorból Ben Spies, Nicky Hayden és Andrea Dovizioso vágott neki a kettő óra nulla – nullakor kezdődő küzdelemnek. A lámpák kialvásának pillanatában – ahogyan azt már megszokhattuk – Dani Pedrosa volt a legfürgébb, aki a hetedik kockából a harmadik helyre vágott, Ben Spies és Jorge Lorenzo mögé. Az indulás legnagyobb vesztese minden valószínűség szerint Randy de Puniet volt, aki a másodikról a hatodik pozícióba csúszott, miközben a kilencedikre eső Haydennel sem lehetett madarat fogatni.  
Lorenzo az első körökben tegnapi ígéretének megfelelően pokolian gyors körökkel bombázta legnagyobb ellenfeleit, akik két kör alatt majd’ két másodpercet kaptak a repülő mallorcaitól, aki csak pár percig örülhetett vezető pozíciójának, hiszen Pedrosa előbb átugrotta Spiest, majd egy kör alatt ledolgozta honfitársa előnyét, sőt egy – két minutummal később Casey Stoner is megérkezett a vezető kettős nyomába. A hirtelen felpaprikázódó verseny negyedik helyezettje ekkor Dovizioso volt, Spies, de Puniet, Hayden és Edwards kárára. Tizenöt körrel a kockás lobogó meglendítése előtt újra Jorge Lorenzo vált a mezőny leggyorsabb tagjává, sőt a „nyalókás” leggyorsabb versenyköreinek köszönhetően ismét egy másodperc fölé tornászta előnyét az egymással bíbelődő Pedrosával és Stonerrel szemben, miközben Ben Spies utolérte, sőt meg is előzte a negyedik helyen álló Andrea Doviziosót.

Nyolc fordulóval a verseny vége előtt Randy de Puniet is elszáguldott a meglepően gyengén teljesítő Andrea mellet, miközben a kissé unalmassá váló körözgetésbe csak Aleix Espargaro és Marco Simoncelli csatatája vitt egy kis színt. Az utolsó pillanatokban szerencsére a negyedik hely megszerzésért is hatalmas csata alakult ki a lágyabb keverékű abroncsokon meglepően jól teljesítő Ben Spies, az időmérők hősévé váló Randy de Puniet, és a pontverseny (eddigi) ezüstérmese, Andrea Dovizioso között. Ezt a csatát végül (egy az utolsó métereken bemutatott visszaelőzéssel) Dovizioso nyerte, így de Puniet-nek csak a hatodik hely jutott, Hayden, Edwards, Simoncelli, és Espargaro legnagyobb bánatára. Az aranyserleg természetesen Jorge Lorenzo kezébe került, miközben az ezüstérem Pedrosa, a bronz pedig az esztendő során először dobogóra álló Stoner zsákmányává vált. A futamon kisebb meglepetésre mind a tizenöt motoros célba ért, így az Aoyama helyére ugró Akiyoshi első Hondás megmérettetésén csak egy egységet zsákolt. Az összetettben Lorenzo előnye negyvenhét pontosra nőtt a második helyet visszaszerző Pedrosával szemben.

forrás: www.motorsportal.hu 

  kiemelt ajánlataink

Tucanourbano univerzális lábtakaró, Linoscud R194

Tucanourbano univerzális lábtakaró, Linoscud R194
22.990 Ft

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft

Tucanourbano univerzális lábtakaró R193 Panta Fast

Tucanourbano univerzális lábtakaró R193 Panta Fast
32.500 Ft

Tucanourbano R369X robogós, motoros kézmelegítő

Tucanourbano R369X robogós, motoros kézmelegítő
22.990 Ft

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
78.990 Ft 69.990 Ft

Stylmartin Navigator motoros csizma(vízálló)

Stylmartin Navigator motoros csizma(vízálló)
79.900 Ft 59.500 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Tucanourbano Hand Grip, kézvédő R334PRO

Tucanourbano Hand Grip, kézvédő R334PRO
30.500 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft 79.900 Ft

Five WFX Frost WP téli motoros kesztyű

Five WFX Frost WP téli motoros kesztyű
35.900 Ft 29.900 Ft

Macna Talik motoros kesztyű

Macna Talik motoros kesztyű
27.900 Ft 7.990 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 39.990 Ft

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel
114.900 Ft 98.990 Ft

Premier Typhoon FR 92 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Typhoon FR 92 BM zárt bukósisak napszemüveggel
64.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 44.900 Ft

Heidenau 54M K62TL 120/70-10 Vespa ET2,4

Heidenau 54M K62TL 120/70-10 Vespa ET2,4
22.990 Ft 19.990 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 24.900 Ft

Macna Nomade férfi motorosnadrág (szürke 808)

Macna Nomade férfi motorosnadrág  (szürke 808)
59.900 Ft 24.900 Ft

MACNA Lizard motoros bőrnadrág

MACNA Lizard motoros bőrnadrág
118.900 Ft 29.900 Ft

Belstaff Crystal Palace női motoros bőrzseki (mahagóni)

Belstaff Crystal Palace  női motoros bőrzseki  (mahagóni)
425.000 Ft 149.900 Ft