Powerbike Motorosbolt

1126 Budapest, Kiss János alt. u. 46. | Tel.: +36 1 3569 683

Újdonságok, érdekességek / Gardner: Butaság lenne leírni Rossit

A gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájának 1987-es győztese, azaz Wayne Gardner elhamarkodottnak tartja a Ducatihoz igazoló Valentino Rossi teljesítményének lehúzását, hiszen véleménye szerint elsőre még a széria kilencszeres nyertese sem törheti be a vörösök extravagáns versenygépét. A tizennyolcszoros futamgyőztes legutóbbi interjújában honfitársáról, Casey Stonerről is beszélt, kinek tehetségét reményei szerint a Doktor is elismeri majd, hiszen az előző esztendőben több nagyszerű sikert is elért a legtöbb aszfaltbetyár szerint nehézkesen irányítható kétkerekűvel. Az ötvenegy esztendős úriember később visszatért mondandójának valódi alanyára, azaz a korábban már említett Rossira, pontosabban annak vadonatúj csapatára, ahol elmondása szerint minden adott a sikerek eléréséhez, mivel a szériamotoros világbajnokságának elhagyását követően már csak a MotoGP-re kell összpontosítaniuk, ahol egy remek alapra építhetnek, igaz a kevés tesztlehetőség miatt az első megmérettetéseken szembesülhetnek egy – két apró problémával. Ennek ellenére a Honda egykori ásza még véletlenül sem írná le az újabban vörös bárónak (ill barone rosso) becézett pilótát, aki elgondolása szerint még ki sem hozta a maximumot 2011-es munkaeszközéből. 

A valenciai teszt után sokan leírták Rossit, én azonban nem bocsátkoznék ennyire messzemenő jóslatokba, sőt azt mondanám, hogy butaság ilyen hamar levenni őt az esélyesek listájáról, pedig ahogyan azt már mondtam nagyon sokan megetették ezt, mondván már az első teszten kudarcot vallott, de higgyék el nekem, hogy ezek az emberek tévedésben élnek. Az a baj, hogy legtöbben azt várták, hogy azonnal fel fogja venni a Ducati ritmusát, sőt gyorsan is megy a géppel, de én már akkor megmondtam, hogy ezen a gyakorláson az ismerkedésé lesz a főszerep. Korábban többször is mentem a vörös csodával, ami egy elképesztően különös masina, szóval engem nem lepett meg Valentino teljesítménye. Mindemellett az olaszok sem fogják az első alkalommal felfedni kártyáikat, és véletlenül sem fogják elmondani, hogy Rossi mit is gondolt a versenygépről. Egyébként bízom abban, hogy Valentino ezt követően elismeri Stoner tehetségét, akinek szintén nehéz dolga volt ezzel a kétkerekűvel.” – kezdte Gardner. 

A kevés tesztlehetőség miatt nem is a Doktoron, hanem a csapaton van igazi nyomás, mert az idő elsősorban őket sürgeti. Nekik kell elvégezniük a motoros által javasolt változtatásokat, és nekik kell a lehető leggyorsabban alkalmazkodni Rossi stílusához. Lehet, hogy az első versenyeken lesz egy kis lemaradásuk, de biztos vagyok abban, hogy hamar beérik majd az élmezőnyt. Az egész csak idő kérdése. Úgy gondolom, hogy minden adott a siker eléréséhez, a Ducati ugyanis egy jó alappal rendelkezik és már a Superbike-ra sem kell figyelniük, lévén visszaléptették gyári alakulataikat. Egyszóval, 2011-től csak a gyorsasági motoros világbajnokságra kell összpontosítaniuk. Végül pedig küldhetnek pár jókívánságot a Yamahának, Rossi novemberi tesztje nélkül ugyanis hatalmas káosz alakulat volna ki a csapatban. Gondoljunk csak bele, mekkora időveszteség lett volna, ha Valentino csak 2011-ben próbálhatja ki a vasparipát.” - zárta le mondandóját az ausztrálok egykori klasszisa.

www.motosportal.hu 

  kiemelt ajánlataink

Tucanourbano univerzális lábtakaró, Linoscud R194

Tucanourbano univerzális lábtakaró, Linoscud R194
22.990 Ft

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)

Asesso protektoros térdmelegítő (classic,neopren)
18.990 Ft

Tucanourbano univerzális lábtakaró R193 Panta Fast

Tucanourbano univerzális lábtakaró R193 Panta Fast
32.500 Ft

Tucanourbano R369X robogós, motoros kézmelegítő

Tucanourbano R369X robogós, motoros kézmelegítő
22.990 Ft

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű

Five Milano WP vízálló,téli motoros kesztyű
28.900 Ft 19.990 Ft

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst

Momo Fighter EVO nyitott bukósisak matt kék/ezüst
78.990 Ft 69.990 Ft

Stylmartin Navigator motoros csizma(vízálló)

Stylmartin Navigator motoros csizma(vízálló)
79.900 Ft 59.500 Ft

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)

Stylmartin Red Rock motoros robogós cipő (vízálló)
79.900 Ft 29.900 Ft

Tucanourbano Hand Grip, kézvédő R334PRO

Tucanourbano Hand Grip, kézvédő R334PRO
30.500 Ft

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak

CGM 801A EBI türkiz kék sí,snowboard és ebike bukósisak
35.900 Ft 29.990 Ft

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki

Jollisport B52 UV sárga/fekete 4 évszakos, vízálló motoros dzseki
89.900 Ft 79.900 Ft

Five WFX Frost WP téli motoros kesztyű

Five WFX Frost WP téli motoros kesztyű
35.900 Ft 29.900 Ft

Macna Talik motoros kesztyű

Macna Talik motoros kesztyű
27.900 Ft 7.990 Ft

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete

Stylmartin Vertigo WP vízálló motoros és túrabakancs, fekete
79.900 Ft 69.900 Ft

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő

Stylmartin Stone Laces vízálló motoros cipő
56.900 Ft 39.990 Ft

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Evoluzione U9 BM zárt bukósisak napszemüveggel
114.900 Ft 98.990 Ft

Premier Typhoon FR 92 BM zárt bukósisak napszemüveggel

Premier Typhoon FR 92 BM zárt bukósisak napszemüveggel
64.990 Ft

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak

Premier JT4 U9BM nyitott motoros bukósisak
79.490 Ft 44.900 Ft

Heidenau 54M K62TL 120/70-10 Vespa ET2,4

Heidenau 54M K62TL 120/70-10 Vespa ET2,4
22.990 Ft 19.990 Ft

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.

Fabioni LED fényszóró Vespa GTS-hez 2018-ig.
69.900 Ft 49.990 Ft

Macna motoros bőrnadrág: Element

Macna motoros bőrnadrág: Element
69.900 Ft 24.900 Ft

Macna Nomade férfi motorosnadrág (szürke 808)

Macna Nomade férfi motorosnadrág  (szürke 808)
59.900 Ft 24.900 Ft

MACNA Lizard motoros bőrnadrág

MACNA Lizard motoros bőrnadrág
118.900 Ft 29.900 Ft

Belstaff Crystal Palace női motoros bőrzseki (mahagóni)

Belstaff Crystal Palace  női motoros bőrzseki  (mahagóni)
425.000 Ft 149.900 Ft