Franciaországban vagyunk, ahol az esztendő egyik legfontosabb sporteseményén két narancssárga versenygép küzd a gyorsasági motoros világbajnokság galliai bronzérméért, egyikük már hosszú – hosszú körök óta védi a fent említett pozíciót, míg a másik több másodperces hátrányt dolgozott le márkatársával szemben, aki az utolsó pillanatokban el is bukja a pezsgős lehetőségét. Akár 2010-ben is járhatnánk, de a falon függő naptáron ekkor a 2009-es szám díszeleg, és a támadó szerepét most Dani Pedrosa játssza, aki a kaotikus Nagydíj utolsó perceiben hatalmas meglepetésre lelépi a harmadik helyet addig nagyszerűen védő Andrea Doviziosót, egy esztendővel később viszont a sors furcsa fintoraként az olasz motoros ugyanígy énekli ki a sajtot márkatársa szájából, aki – természetesen – csalódottan hagyja el a hétvégi derbi helyszínét, ugyanis az utolsó métereken nem csak a bosszúvágytól fűtött Dovi, hanem a Ducatival remeklő Nicky Hayden is magamögé utasította.
Andrea Dovizioso: „Leírhatatlanul boldog voltam, amikor Franciaországban egy nagyszerű csata után felállhattam a dobogóra, hiszen minél hamarabb meg szerettem volna mutatni, hogy a katari eredmény nem csak egy fellángolás volt. Az istálló rengetget fejlődött a felkészülési időszak alatt, és vasárnap is sikerült előrelépéseket tennünk. Szerettem volna egy szép eredménnyel meghálni a csapat bizalmát, és szerettem volna visszavágni Pedrosának, aki egy esztendővel ezelőtt tíz másodperces hátrányt dolgozott le, és az utolsó körben előzött meg. Örülök, hogy harmadikként utazhatok Mugellóba. A derbi egyébként elképesztően kemény volt, az első körökben rengeteget kockáztattam, lévén szerettem volna minél hamarabb lehagyni a nálam lassabban haladó ellenfeleket. Nem volt egyszerű a harmadik sorból nekivágni ennek a megmérettetésnek, azonban sikerült viszonylag gyorsan felzárkóznom a leggyorsabbakhoz, akikkel szerencsére tartani tudtam a lépést. A felzárkózásnál már csak Dani megelőzése volt nehezebb, hiszen a spanyol elképesztően jól védte a pozícióját, szinte lehetetlen volt kifékezni, az utolsó körben azonban bejött a tervem, és a kiválasztott kanyarban le tudtam hagyni. Igyekeznem kellet, mert Nicky eléggé közel volt hozzám. Ezután magabiztosan indulok Mugellóba, ahol minden bizonnyal különleges versenyem lesz majd.”
Dani Pedrosa: „Természetesen csalódottan hagytam el a Francia Nagydíj helyszínét, ugyanis ezen a hétvégén is tartani tudtam a leggyorsabbak tempóját, az utolsó körökben azonban ismét visszaesett a tempóm, és két pozíciót is veszítettem. Aki tudja, hogy miről beszélek, az, azzal is tisztában van, hogy ez az egyik legrosszabb, ami ebben a műfajban megtörténhet. A rajtommal még minden rendben volt, sőt az első körökben is követni tudtam az élen állókat, ám a verseny közepén elkezdtem hibázgatni, ami miatt több másodpercet is veszítettem. A hátsó fékekkel küzdöttem, melyek miatt nem úgy fordult a motor, ahogyan azt én szerettem volna. Andrea nagyon szépen ment ezen a versenyen, ezért gratulálni szeretnék neki a dobogós helyezéshez. Ezzel a viadallal beléptünk a szezon legfontosabb részébe, melyben rengeteg verseny követi majd egymást, szóval egy pillanatra sem szabad leállnunk a munkával.”
forrás: http://www.motorsportal.hu/dovizioso-visszavagtam-pedrosanak-c33128.html