Vasárnap kezdetét vette a Katari Nagydíj lényegi része, azaz a gyorsasági motoros világbajnokság 2011-es esztendejének első megmérettetései is elstartoltak. A sort természetesen a legkisebbek nyitották, akik között a valenciai Nicolas Terol számított legnagyobb esélyesnek. Jorge „Aspar” Martinez legújabb védence ugyanis az összes szabadedzésen diadalmaskodni bírt, sőt az edzéselsőséget is magáévá tette. A tavalyi esztendő ezüstérmese vasárnap sem talált legyőzőre, hiszen már az indulás pillanatában faképnél hagyta ellenfeleit, akikre a futam alatt majd’ tizenhárom másodpercet vert, miközben megszerezte pályafutása hatodik futamgyőzelmét. A megmérettetésen így értelemszerűen csak a második hely megszerzéséért zajlott ádáz küzdelem, amiből a hirtelen lelassuló Hector Faubel már az első pillanatokban kiesett, Sandor Cortese, Sergio Gadea, Jonas Folger valamint Efren Vazquez viszont remek csatával ajándékozta meg a katari pályára kilátogató közönséget. Ebből a harcból végül a németek egyik legnagyobb reménysége jött ki győztesen, aki a leintés után örömmámorban úszva ünnepelte második helyezését. A dobogó legalsó fokára a Moto2-es kategóriából (Paris Hilton kisasszony hívó szavára) visszatérő Sergio Gadea állhatott fel, Vazquez, Folger, és a második bolyt vezető Johann Zarco legnagyobb bánatára.
Később a Moto2-esek megmérettetésére is egy versenyző dominanciája volt jellemző, mégpedig az edzéseket uraló Stefan Bradlé, aki a közönség legnagyobb meglepetésére több mint öt másodperces előnnyel nyerte meg a hatszázasok évadnyitóját. A második Moto2-es sikerét ünneplő Bradl (aki két alkalommal a legkisebbek között is magasba emelhette az aranyserleget) ezzel minden valószínűség szerint bejelentkezett a 2011-es esztendő világbajnoki címéért, a középső kategóriában ugyanis meglehetősen kevesen bírtak még ekkora előnnyel győzedelmeskedni. A második hely ebben a géposztályban a hatalmasat küzdő Andrea Iannonénak jutott, aki a tizenhatodik helyről verekedte fel magát az ezüstös pozícióba. Harmadikként az egész hétvégén remeklő Thomas Lüthi végzett, aki a tavalyi esztendőhöz hasonlóan fantasztikusan kezdte az évadot, és reményei szerint 2011-ben a folytatás is hasonló eredményeket tartogat a számára. A svájciak egykori világbajnokát (2005, százhuszonötös géposztály) vasárnap a verseny végén lesipuskásként megérkező Alex de Angelis követte, míg a san marinói aszfaltbetyárt a végig derekasan küzdő Yuki Takahashi próbálta meg leelőzni, ám erre az utolsó kör utolsó méterén sem került sor. A verseny legnagyobb vesztese minden valószínűség szerint Marc Marquez volt, a spanyol titán ugyanis már a verseny elején eldobta fekete – narancssárga versenygépét, ahogyan a szintén esélyesnek számító Scott Redding is közelebbi ismeretséget kötött a Losaili Nemzetközi Versenypálya kavicságyával.
Ahogyan a kisebb kategóriákban, úgy a legnagyobbak között is az elsőszámú esélyesnek tartott aszfaltbetyár, jelen esetben Casey Stoner zsebelte be a futamgyőzelmet, itt azonban több akadály is szegélyezte a sikerhez vezető utat. Pedig a z előzetes találgatások szerint a Honda ausztrál klasszisának kellet volna a legsimábban győzedelmeskednie, vadonatúj versenygépével ugyanis az összes szabad, valamint mért edzést megnyerte, sőt a tesztek alatt is több nagyszerű sikert ér el, és ha ez még nem lenne elég, a katari pályán évek óta verhetetlennek számított. Mindennek ellenére a megmérettetés közepéig fantasztikus csatát vívott csapattársával, Dani Pedrosával, aki (ahogyan az 1990-es évek végén egy bizonyos Alex Criville tette azt szintén ausztrál márkatársával, Michael Doohannel) hosszú – hosszú körökön keresztül tartani tudta főszereplőnket, nyolc kanyarral a verseny vége előtt azonban kétkerekűje elveszítette sebességét, így a futam végén Jorge Lorenzo Yamaháját is csak hátulról figyelhette. A fenti hármas (Stoner, Lorenzo, Pedrosa) mögé a nyolcadik helyről startoló Andrea Dovizioso érkezett, a végig remekül teljesítő Marco Simoncelli kíséretében, míg a hatodik helyet a Valentino Rossival csodálatos harcot vívó Ben Spies zsebelte be. A Doktor így értelemszerűen hetedikként végzett, teljesítményét azonban a teszteken látottak, valamint az egészségügyi állapotáról hallottak alapján még a legnagyobb ellenlábasok sem nevezhetik kiábrándítónak.
forrás: www.motorsportal.hu