A 400-as robogók osztálya igen speciális. Egyrészről meg kell felelniük a vásárlók két szegmensének, akik igen távol állnak egymástól. Az egyik a fiatal srácok – nálunk ez kevésbé jellemző, mint tőlünk nyugatabbra –, a másik a befutott üzletemberek, akik az autózás kényelmét cserélik le a robogózás praktikumára. A Silver Wing 400-eladásokra is furcsa statisztika volt jellemző, a robbanásszerű indulás után elmaradt a növekedés, mint ahogy az normális lett volna, ezért is vált égetően fontossá a radikális modellfrissítés.

 

Olyannyira, hogy a Silver Wing 400 SW-T400-zá vált, ahol a két első betű egyértelműen a modell alapítójára utal, míg a T annyit tesz, hogy Twin, ezzel is domborítva a tényt, hogy két hengerével kimagaslik az ellenfelek egyhengeres robogóinak masszájából. A külsőt teljesen átformálták. A dubai hangulatot sugárzó hófehér testet rafinált fekete betétek szabdalják, mint lágy tavaszi szélben lobogó, finom muszlinkendő, fodrozódnak az ívek és az élek. Az arc a cicaszemekkel igen kifejező, kár, hogy menet közben nem mindkét fényszóró világít. A robogótest karcsúra húzott dereka temérdek helyet ad a vezetőnek, az alacsonyabbak is kényelmesen elérik a kezelőszerveket anélkül, hogy az ülés peremén kellene kuporogniuk. De a magas pilóta hosszú lábának is bőven elég volt a lábtér, térdébe nem ütközött a kormány. A kényelmes kanapénak mutatkozó nyereg két részre osztott, a párnázat a lumbális területet is megtámasztja, miközben azt sugallja, hogy akár megállás nélkül képesek vagyunk az SW-T400 nyergében egy tankolásnyi utat megtenni. Ez pedig nem kevés, az üzemanyagtank kategóriájában az egyik legnagyobb űrtartalmú: 16 literes. Kipróbáltuk, az ülés alatti gyerekkád méretű tárolórekeszben két zárt sisak elfér. Ha ennyi hely nem lenne elég, akkor ott van még a vezető előtt két mély fiók – köztük az egyik zárható –, elnyelik a motoros zsebét nyomó pénztárcát, kaputávirányítót, fényképezőgépet vagy bármit, amit gyorsan és gyakran elő szeretnénk kapni. Kevésbé fényűző, hogy minden zárható rekeszhez külön zárszerkezet is tartozik (egykulcsos), így az ülés vagy a kesztyűtartó nyitásához ki kell venni a gyújtáskapcsolóból a kulcsot. Nem nagy feladat, de erre már láttunk szebb megoldást a konkurenciánál. A szalonból kiállásnál még embert izzasztó nagy tömeg élménye azonnal szertefoszlik, amint túllépi a robogó a 20 km/h-s sebességet. Ez pedig nem tart sokáig, annak ellenére, hogy mekkora óriás – feltankolva közel negyed tonna –, igen hamar ugrik a 100 km/h-s tempóra, és meg sem áll 160-ig, ahol az óra szerinti végsebességet mértük. Mindezt az erőlködés, a teljesítménylyukak vagy az instabilitás bármiféle jele nélkül. A szélvédelem több mint elég, tempós haladáskor a légörvények inkább hátulról tolják a pilótát. Egyedül az zavart, hogy laza tartásban a szélvédő pereme pont a szemsíkom előtt futott, amitől vagy kicsit felegyenesedve, vagy kicsit összegörnyedve kellett ülnöm, de a nálam magasabb pilótákat ez a probléma nem érinti.
 

Összegzés: Az SW-T400 épp arra a legjobb, amire tervezték. Tökéletes autópótló, a praktikum, a kényelem és a teljesítmény optimális kombinációja. Leginkább az országút az ő világa, így az agglomerációból napi bejárásra mindenképpen ajánlanám, főleg ha néhány km autópálya-szakaszt is közbe kell iktatni.

forrás: http://www.motorrevu.hu/motorteszt/honda_sw_t400_teszt