Robogók terén a gyártók nem szokták óriási műszaki újdonságokkal előrukkolni a minden évben esedékes modellváltáskor, inkább csak megjelenésbeli különbség jellemzi az újabb szériát.
A Piaggio viszont kissé átformálta népszerű Beverly családját, és új műszaki megoldásukkal is a vásárlók kegyeit szeretnék elnyerni. Az olasz robogó nagyhatalom 2001 óta forgalmazza népszerű Beverly típusát, melyből immár több százezer rohangál szerte a világban. A család átalakítása következtében a korábbi 250 köbcentiméteres változatot felhizlalták 300-asra, valamint újra piacra dobnak majd egy 125 köbcentis változatot is. Mindkét modell elektromos befecskendező rendszerrel, egyhengeres, vízhűtéses, négy ütemű blokkal kerül majd a kereskedésekbe, ami pedig a technikai újítást illeti, azt a mérnökök a nyolcadliteres robogón vetik be először, a rendszer pedig nem más, mint egy új vízhűtő rendszer. Az elektromos szivattyúval ellátott újítás kisebb üzemanyag fogyasztást ígér, a gyár szerint akár húsz százalékos csökkenést is el lehet érni vele. Az új Beverly robogókon emellett naprakész technológiát akartak felvonultatni, ennek érdekében LED-es hátsó lámpát és oldal fényeket szereltek rá, de megújult az első fényszóró is, amely kettős optikai hatást biztosít. A robogók többféle színben is rendelhetők, a palettán megtalálhatók a bordó, fekete, kék, bronz és fehér színek, így mindenki megtalálja a saját vérmérsékletének megfelelőt.