Az elektromos kétkerekűek piaca lassan már a környezetbarát négykerekű modellek fölé emelkedik, ennek ellenére a kínálatban mai napig is kevés sportmotort találni. Ezen problémát szeretné orvosolni a Roehr, amely a közelmúltban egy egész modellcsaládot dobott piacra.
Az amerikai gyártó neve nem ismeretlen a szakmában, idén év elején ugyanis elkészítették első elektromos meghajtású versenygépüket, ekkor pedig szó esett arról is, hogy hamarosan megérkezhet a márka első szériagyártású környezetbarát modellje is. A hír nem volt kacsa, olyannyira nem, hogy a Roehr egyből három elektromos sportmotort készített. Mind a három modell Hyosung váz köré épült, a legkisebb és egyben leggyengébb modell pedig az eSuperSport elnevezést kapta. A kétkerekű meghajtásáról egyetlen elektromotor gondoskodik, amely 48 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, emellett hatótávolsága 130 kilométer körül maximalizálható, végsebessége pedig elérheti a 160 km/órát is. A nagyobb, eSuperbike fémjelzésű modellben már két egymáshoz kapcsolt elektromos erőforrás dolgozik, amely így már 96 lóerős teljesítménnyel büszkélkedhet. Az eSuperbike motorját egy 7.7 kWh-s akkumulátorcsomag táplálja, amely így legfeljebb 160 kilométer megtételére képes, végsebessége pedig a 217 km/órás értéket is elérheti. Amint az korábban is elhangzott, a márka három újdonságot dobott piacra, ám a harmadik modell nem más, mint az eSuperBike felspécizett variánsa. Az "RR" megkülönböztető jelzéssel ellátott kétkerekű olyan prémium kiegészítőkkel rendelkezik, mint például az Öhlins felfüggesztés és Brembo fékek, amelyeknek azonban ára is van.
Bár magyar árakról még nem beszélhetünk, hazájában az eSuperSport majd 17 ezer dollárt (kb. 3,6 millió Ft) kóstál, míg a legjobban felszerelt eSuperbike RR 34,5 ezer dolláros (kb. 7,4 millió Ft) áron lehet miénk. Nem olcsóak tehát a Roehr újdonságai, ám hagyományos, belső égésű erőforrással szerelt példányokat is találunk húzósabb árcédulával.
forrás: www.a5.hu